Szedlják István tarsolykészítő mester honlapja

A karosi hajfonatkorong


-- Lelőhely:
Karos-Eperjesszög (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Karos községtől nyugatra egy észak-déli irányú dombvonulat található. A legészakibb részén 1899-ben földmunkák során 4-6 sírt dúltak fel. 1935 őszén szőlőtelepítés során további 40-50 sír megsemmisült. A következő évben további 13 sírt tártak fel. A leletek töredékei is bizonyítják tulajdonosaik gazdagságát. 1986 és 90 között Révész László 73 sírt tárt fel. elő került íjcsont lemez. találtak szablyákat, több nyíltartó tegez merevítő pálcáját, harci baltát, aranyozott ezüst vagy bronz övveret, 3 sírból veretes és 2 sírból lemezes tarsolyt, valamint a 47-es női sírból poncolt hajfonatkorongpárt.

-- A hajfonatkorong:
Az ezüstlemezből készült korongpár, két ellenkező irányba néző, mitikus állatalakot ábrázol, melyeknek a végtagjai palmettalevelekben végződnek. A kiemelkedő motívum hátterét dús aranyozással tette még hangsúlyosabbá a készítője, aki minden bizonnyal mind a két korongot alkotta, de nem valószínű, hogy egy időben. Az egyik korongon egyértelműen felfedezhetők a hosszabb ideig tartó használat nyomai, valószínű azt már leány korában is viselte a tulajdonosa, míg a másikat férjhez menése után kaphatta meg. Hitük szerint a két oldalt elhelyezkedő fantasztikus állatalakok, óvták és védelmezték a tulajdonosukat.
Anyaga: aranyozott ezüst
Mérete: 80 mm.

--