|
|
--
Lelőhely:
Fehéregyháza-Dunavecse (Bács-Kiskun megye)
1910-ben a Dunavecse községhez közeli, egykor Csanádfehéregyháza, később Kecskemét-Fehéregyháza puszta néven ismert nagyobb kiterjedésű területen egy igen rangos honfoglalás kori sírt dúltak szét. A homokbányászás közben csak egy tarsolylemez jutott el Kecskemétre, Kada Elekhez, aki további 23 sírt tárt fel a területen. Három férfisír és további húsz pedig női illetve gyermeksír volt. A kutatás a sírok szegénysége miatt abbamaradt. A temető helye ma már ismeretlen.
--
A tarsolylemez:
Az egykor középen ékköves díszítésű lemez öt részre tagolt. Előkerülésekkor pereme több helyen megsérült. Felületén hosszabb használatra utaló kopásnyomok vannak. A megtalálók elmondása szerint a közepén fehéres fényes kő vagy üveg volt, amely Kecskemétre kerülése előtt elkallódott. A palmettacsokrok kontúrozását az előlap felől rovátkolásokkal és poncolásokkal, míg a palmetta leveleket, illetve a középmező peremét a hátoldal felől alakították ki. A lelet díszítése egyedi, előképeként csupán a Budapest-farkasréti veretes tarsolyt lehet megemlíteni. Előkerült vörösrézből készült hátlapja is.
Anyaga: aranyozott ezüst
Mérete: 13,5 cm x 12,5 cm .
|
|